



Beszámoló
Határtalanul program
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában, Horvátországban
Pályázati azonosító:
A 2024-2025-ös tanévben a 7. évfolyamos diákjaink a sikeres pályázatnak köszönhetően részt vettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programban, melynek keretein belül 5 napon keresztül fedezhették fel Horvátországban a Trianon során elcsatolt területeken élő magyarság történelmét, hagyományait, nevezetességeit. Az utazásunk május 5. és május 9-e között valósult meg.
A tanulmányi kirándulást felkészítő órák előzték meg, melyek keretein belül, először ellátogattunk a Magyarság Házába, ahol egy érdekes és interaktív foglalkozás keretein belül megismerkedtünk úti célunkkal, annak jellegzetességeivel. Egy következő osztályfőnöki óra alkalmával az utazáson részt vevő diákokkal megismerkedtünk a célország néprajzi és természet-földrajzi fontos információival, részletesen áttekintettük a programelemek helyszíneit, azoknak történelmi jelentőségét.
Izgatottan várták, hogy részt vehessenek a rendkívül színes és mozgalmas tempót diktáló kiránduláson. Az utazás lehetőséget nyújtott a két hetedikes osztály összecsiszolódására, hiszen a közös élmény rengeteg közös beszélgetési témát eredményezett.
Május 5-én reggel az izgatott és lelkes gyerekcsapat várta a buszunk megérkezését. A busz érkezését követően bepakoltuk a csomagokat, s nagy tervekkel telten nekivágtunk az utazásnak. A gyerekek hamar megtalálták a hangot az idegenvezetőnkkel, aki már az utazás elejétől sok új és hasznos információval látott el minket.
Az első nap izgatott várakozását rögtön fokozta a tény, még az esős időjárás ellenére is, hogy a nap úticélja a tengerpart elérése. Minden megtett kilométerrel egyre közeledett a cél. Ám ezt a pillanatot megelőzte néhány megálló. Elsőként Csáktornyára látogattunk el, sétánk közben már éreztük, hogy nem Magyarországon vagyunk, a horvát nyelvű feliratok, az utcán elhangzó horvát és más nyelvű szavak csak tovább erősítették bennünk ezt az érzést.
Megtekintettük kívülről csáktornyai várat. A szlavóniai származású Szent Jeromos szobránál iskolánk emblémájával ellátott nemzetiszínű szalagot helyeztünk el. Megnéztük a tanulmányaikból már ismert Zrínyi Miklós teljes alakú szobrát, illetve a turulmadaras emlékoszlopot.
A következő állomásunk már a szállásunk volt, mely legnagyobb gyönyörűségünkre az Adriai-tengerre nézett. Maga a szálláshoz vezető út is izgalmas volt, pedig csak az autópályán haladtunk. Számoltuk a hosszabbnál hosszabb alagutakat, melyből egyre több időbe telt kijönni. Néha elfogott minket az érzés, hogy a buszunk a levegőben megy, akkora magasságokba vezetett az utunk.
A leghosszabb alagút után végre megláttuk a tengert, amit csillogó szemekkel figyeltünk végig, amíg el nem értük a szállásunkat.
A szobák elfoglalása, a finom vacsora elfogyasztása után lesétáltuk a partra, ahol mindenki legalább a kezét megmártotta az Adriában. A bátrabbak be is merészkedtek a kellemesen hűvös vízbe.
Este különböző társasjátékokkal játszottunk és megbeszéltük az élményeinket.
A második napunk volt talán a legtartalmasabb, hiszen több városba is ellátogattunk. Nem győztük magunkba fogadni a gyönyörű látképeket, szebbnél szebb városrészeken haladtunk át történelmünket kutatva.
Már a napunk is felvillanyozó programmal kezdődött, hiszen reggeli után, szerencsére elindulhattunk a tengerhez, ahol már várt ránk egy kisebb hajó. Először tartottunk attól, hogy a program nem valósul meg, mert sajnos az időjárás nem minden nap kedvezett nekünk, az esőt folyamatosan vittük magunkkal a programokra.
Mindenki örömére nem mondták le a hajózást, elutaztunk Krk-szigetre, majd egy izgatott 60 perces sétahajózáson vehettünk részt.
Meglátogattuk a kikötővárost, Rijekát. Megismerkedünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal kikötővel és annak magyar felirataival. Meglátogatjuk a magyar időben épült piacot, a színházat, és egyéb fontos épületeket tekintünk meg: a Kormányzói Palota, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épülete, az Adria-palota és az Adria Magyar Királyi kikötői Tengerhajózási Rt. székháza. Leesett állal figyeltük a jachtokat, csak úgy szítuk magunkba az idegenvezetőnk által megosztott információkat a kikötővárosról.
A Fiuméhez tartozó Tersattoba látogatunk. Felsétálunk Tersatto várába, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században.
Abbázia minden villájához gazdag, sokszor nemesi származású magyar családok története fűződik, itt kezdjük sétánkat, felidézzük néhány család történetét. Sétálunk a tengerparton a híres, sziklába vájt sétányon és felkeressük a Hotel Palace Bellevue-t.
Minden helyszínen kaptunk szabadidőt, amikor a saját tempónkban is felfedezhettük a gyönyörű városokat.
Kellemesen elfáradva, de rengeteg fotóval, élménnyel gazdagabban tértünk vissza a szállásunk. Kihasználva az utolsó estét, lesétáltunk a partra, hiszen már csomagolnunk kellett, másnap új szállásra költöztünk át.
A reggelit és az összepakolást követően az irányt a főváros felé, Zágráb felé vettük.
Városnéző sétánk során sok új épületet fedeztünk fel.
A MÁV egykori főépítésze Paffl Ferenc által tervezett központi vasútállomástól kezdjük. Innen Tomiszlav király lovasszobra mellett elhaladva megtekinthetjük a magyar honfoglalás millenniuma alkalmából átadott pavilon épületet, majd a séta parkban haladva láthatjuk közös történelmi nagyjainak, Zrinyi Miklósnak és Jurisics Miklósnak, Kőszeg védőjének a mellszobrát.
Meglátogatjuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástját is látjuk. Majd átsétáltunk a Felsővárosba (Gradac), itt találjuk előbb a Jellasics-teret és a Jellasics lovas szobrot a főtéren, majd a dombon felsétálva az öreg kapun át a Szent Márk-térre érünk. Itt található a horvát Szábor, vagyis az országgyüllés, amely a cserépből Szent Márk templomra néz, amelyen a Horvátország és Zágráb címerét Zsolnai cserépből rakták ki. Majd a felvonók menti lépcsőkön visszatérünk a sétáló utcára és a városmagjába.
A legemlékezetesebb pillanatunk, már csak azért is, mert a fáradt, bágyadt gyerekeket is pillanatok alatt felrázta, az volt, amikor délben elhangzott egy ágyúlövés.
A nap végét megkoronázta, amikor végig sétáltunk a Dráva partja mentén.
Ellátogattunk Juhász Sándor pincészetébe, aki egyben a szállásadónk is volt, és annak múzeumszerű udvarára látogatunk, ahol a szőlő feldolgozás folyamatát ismerjük meg, és sok érdekes régiséget is láthatunk Vörösmarton.
A napunk további részében a vidám tapasztalatszerzés háttérbe szorult. A délszláv háború szörnyűségeiről halhattunk információkat. Ellátogatunk a sok szenvedést látott Ovcsarára emlékhelyre. Vukovár a délszláv harcok idején 87 napig ellenállt az ostromnak. Majd a város elfoglalása után a szerbek a helyi kórház alagsorában élő illetve ápolásra szoruló embereket evakuálás címén buszokra szállították. Megtekinthettük fotóikat, a kiállított emléktárgyaikat, a padlóba épített töltényeket. A fotók és születési dátumok megismerése rendkívül érzékenyen érintett mindenkit, hiszen az áldozatok a mai napig élhetnének.
Ellátogattunk az újlaki várhoz és templomhoz, ahol a mindenki által ismert nándorfehérvári csata egyik ismert alakjának, Kapisztrán Szent Jánosnak ereklyéit helyezték el.
Vukovárra érve a délszláv háborúk egyik ikonikus városát ismerhetjük meg, ahol máig sok házon látni golyó és repesz nyomokat. Megtekintjük a vukovári víztornyot, amely a délszláv háború horvát jelképévé vált. Megtekintjük a emlékparkot, ahol háborús eszközök előtt vannak kiállítva.
A Dráván átkelve érkezünk meg Eszékre, ahol valamikor az a török fahíd állott, amelyet Zrínyi égetett fel. Eszéken látogatást teszünk a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központba, ahol megismerkedünk a horvátországi magyarok oktatási és kulturális helyzetével. Az iskolába ellátogatva Eszéken főtéren megtekintjük a Szent Péter és Pál Nagytemplomot és a főbb nevezetességeket. Megtekintjük a kultikus "A fityó elgázolja a tankot" szobor kompozíciónál. Nagytemplomot és a főbb nevezetességeket.
Tettünk egy sétát a Kopácsi-Rét Nemzeti Parkban, majd a napunkat, a hazaindulás előtt Várdarócon nagy meglepődésünkre megismerkedtünk a helyiek kakasütés nevű hagyományával. Kedvenc részünk határozottan a kakasfej felpróbálása volt.
Ezután fáradt, de mégis boldog csapatunk délután visszaérkezett az iskolához.
