Nyílt nap a leendő 1. osztályosoknak az Ady iskolában

    2010. január 28-a rendkívüli nap volt iskolánkban, hiszen a leendő 1. osztályosokat és szüleiket vártuk vendégségbe.

   A délelőtt folyamán a szülőké és a 4. osztályosoké volt a főszerep.

A bemutató órákon Gazsi Erika néni és Radoszta Ferencné (Ica néni) munkájába nyertek bepillantást a szülők, majd az ezt követő beszélgetésen Macsó Lenke igazgató asszony és a tanító nénik tájékoztatóját hallgatták meg, akik a feltett kérdésekre is igyekeztek mindent kielégítő válaszokat adni.

   Délután a kisgyerekeké lett a főszerep.

Ők a tanítók (Falusi Gabi néni és Szemők Zsuzsa néni is besegített) valamint
4. és 8. osztályos tanulók segítségével
kézműves foglalkozáson vettek részt és a tornatermi akadálypályán ügyeskedtek. A fárasztó „munka” után jólesett a finom enni - és innivaló.

   A szülők és gyerekek (elmondásuk alapján) elégedettek voltak a látottakkal, az adysok pedig szeretettel várják őket a beiratkozáskor is.

A Nyílt napról délelőtti képek itt,  a délutáni képek pedig itt láthatók.

vissza a kezdõoldalra