ADY - a modern magyar líra megteremtője
1887. november 22-én született Érmindszenten (ma Románia). Édesapja „hétszilvafás” nemes, paraszti sorsban élt. Édesanyja, Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, gimnáziumi tanulmányait Nagykárolyban és Zilahon végezte. A család döntését követően beiratkozott a debreceni jogakadémiára. Tanulmányait azonban nem fejezte be, mivel érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult.
1900-tól újságíró lett Nagyváradon. Itt ismerkedett meg az igazi szerelemmel, Diósy Ödönné Brüll Adéllal, akihez számtalan gyönyörű verset írt. Az ő támogatásával 1904-ben Ady megérkezett Párizsba, a „szép ámulások szent városába”. Egy évig élt Párizsban, hazatérve Budapestre ment. 1906-ban jelent meg Új versek címmel harmadik verseskötete, mely meghozta számára első nagy költői sikerét. Emellett támadások sokasága is érte, s ennek oka az volt, hogy költészete más, mint az addigi, megszokott. Ellenfelei érhetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal, árulással vádolták.
Vissza a főoldalra!
Költészete a figyelem középpontjába került, Ady mégis üldözött vadnak érezte magát a sok támadás miatt. Útja ismét Adélhoz, Párizsba vezetett. 1907 nyarán érkezett vissza Budapestre, ahol anyagi, megélhetési gondjai támadtak. Új kötete, a Vér és arany fokozta az ellene irányuló harcot. A Népszava irodalmi rovatvezetője tette lehetővé, hogy versei az újságban megjelenhessenek. Elszigeteltségét az 1908-ban megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt. Ady Budapesten élt, de sohasem tekintette az otthonának. Hónapos szobákban, szállodákban élte Nagyváradon megszokott bohém életét. Éjszakáit barátaival vendéglőkben, kávéházakban töltötte, a nappalok nagy részét gyógyszerek segítségével átaludta. 1908-tól 1914-ig szinte évente jelentek meg verseskötetei. 1912. áprilisában szakadt meg kapcsolata Adéllal. 1915. márciusában elvette feleségül a 20 éves Boncza Bertát, akivel előzőleg évekig leveleztek. A világháború lelkileg összetörte Adyt, egészsége egyre romlott.
1919. január 27-én reggel egy szanatóriumban örökre megpihent. A nemzet halottjaként temették el.