A
második
projekttalálkozóra az olaszországi Orbassanoban
került sor, ahol az Amaldi
iskola vendégszeretetét élvezhettük.
A
kiutazásunk
igazán kalandosra sikerült, mivel az elutazásunk
előtt pár nappal tört ki az
izlandi vulkán, így törölték a
repülőgépjáratunkat. Végül bérelt
kisbusszal és egy
nap késéssel sikerült elutaznunk
Olaszországba.
Ezen
a
találkozón 6 diák és 3 tanár
képviselte az Ady iskolát. Az első két napon
került sor az év folyamán elvégzett feladatok
bemutatására minden iskola
részéről, valamint érdekes előadásokat
hallgathattunk meg, melyeket közös
csoportmunkák követtek. Természetesen sort
kerítettünk a további feladatok,
célok megbeszélésére is.
A
munka mellett
lehetőségünk nyílt a város
megismerésére is, ellátogattunk a Mozi és az
Egyiptomi Múzeumba,
zenei előadáson vettünk részt, megtekinthettük
a torinói
leplet, és egy-egy szabad délután
keretében magunk is felfedezhettük a város
szépségeit.
Nagyon
jól
éreztük magunkat az itt töltött időszak alatt,
külön köszönet érte az olasz
diákoknak, akik nagyon kedvesek, és
barátságosak voltak a gyerekeinkkel.
Reméljük,
még visszatérhetünk Orbassanoba, hiszen
tényleg felejthetetlen emlékeket őrzünk
a találkozóról.